Tai Chi Chuan

A Tai Chi jelentése: „Nagy végső ok”, amely a taoizmus filozófiájára utal, vagyis a Tao a végső valóság, amelyből minden létező származik, ezért erőfeszítés nélkül kövessük a természet rendjét. A Tai Chi másik filozófiai alapja a Jing-jang elmélet, amely a “I King” (Változások könyve) tanításából származik. Chuan jelentése: „Ököl”, vagy „stílus”.

Származási idejét tekintve Kínában sincs egyetértés. Egyes kutatók szerint az időszámításunk előtt is létezett, mások (Kínában a tai chi mesterek általában) a Tai chi chuan megalkotójának Chang-Shan-Font tartják, aki a XIII. században élt, és a XIX. századig a Chen család féltve őrzött titka volt. Ebből következően a Tai Chi XIX. század előtti múltjáról semmiféle ismert írásos dokumentum nem maradt fenn.

A XVIII. században élt Chen Chang Shen tanította a Tai chi művészetét kizárólag családtagjainak, amikor is egy Yang Lu Shan (1780-1873) nevű szolgáló titokban elsajátította annak alapjait. Ügyességét felismerve később Chen mester tanítványává fogadta. Lu Shan volt az, aki továbbvitte ezt a tudományt saját családtagjait oktatva. Második szülött fia tanítványa lett Wu Chun Yu, aki már eltérve a hagyományos formától megalapította a Wu stílust. Yang Lu unokája Yang Chen Fu létrehozta a Yang stílust, s ő volt, aki kiemelte a zártkörű tanításokból a Tai chi gyakorlatokat. Ettől a ponttól kezdődött el annak széleskörő terjedése Kínában, majd nyugaton is.

A különböző mesterek által tehát több stílus alakult ki: Chen, Wu, Yang. Nyugaton leginkább a Yang stílus terjedt el. A Tai Chi a wushu (harcművészet) és a Chi-Kung (belső erőnövelő gyakorlatok) technikájának egyesítésével jött létre. Az így kialakult „lágy művészet”-tel, a test energiáinak növelését érte el, célja a test egészségének megőrzése. A gyakorlatokat ellenfél nélkül végzik, – „árnyék-bokszolás” – a belső erő összpontosított felhasználásával a külső fizikai erőt fejleszti, a külső erő alkalmazását hatékonyabbá teszi. A lassú mozdulatok folyamatosan mennek át egymásba, spirálisak, körívesek.

Tai Chi, mint alternatív gyógymód:

A tradíció szerint elsősorban az energia rendszerre hat, s azon keresztül fejti ki hatásait az egyes szervrendszerekre. Ezeket a hatásokat az elmúlt időben klinikai körülmények között vizsgálták és igazolták. Hat a keringési rendszerre,  a légzőrendszerre, az idegrendszerre, és a mozgásszervrendszerre egyaránt.

Kínában folytatott kutatások bebizonyították, hogy a Tai chi jótékony hatással bír az egészségre, sőt a különböző betegségben szenvedőknél biztosítja a szervezet egyensúlyának javítását, helyreállítását. Első sorban magas vérnyomásban, keringési és emésztési problémákban szenvedőknél, Illetve asztmás betegeknél gyógyító hatású. Számos kínai kontroll-vizsgálat bizonyította, hogy a Tai chi elősegíti a gyógyulást, az egészség megőrzését, mint fizikai, mint mentális értelemben.

A Tai chi olyan komplex mozgásforma, amely a testre, elmére és a lélekre egyaránt hat. Javítja a test fizikai tulajdonságait: hajlékonyságot, mozgáskoordinációt, fizikai erőt, egyensúlyőrzőket, kitartást, fürgeséget. Egyszóval: vitalitásnövelő. Megnyugtatja az elmét, ezért a stressztűrő képesség és a megoldó készség javul. A nyugodt elmének köszönhetően a lelki állapot is stabilizálódik. Pozitív gondolkodást eredményez, kiegyensúlyozott, vidám emberré válik a Tai chi gyakorlatokat végző ember. Kínában a Tai chit számos korházban gyógymódként alkalmazzák.

A Tai chi hagyományos formái nagy hely, és térigényű gyakorlatok. A hétköznapi ember igényeihez alkalmazkodva alakították ki a Tai chi mesterek azokat a szűk térben is végezhető gyakorlatsorokat, melyek nem veszítve hatékony hatásaiból a mai ember egészségét és gyógyulását támogatja. A terapeuták ezekkel az egyszerűsített gyakorlatsorokkal dolgoznak, melyeket egy átlag, akár beteg ember is el tud sajátítani.

Kiss István György: Bevezetés a Tai Chi történetébe és filozófiájába (Vörösvári Újság II. évfolyam 4. szám, 2002)
Sárai Gábor: Alternatív mozgás- és masszázsterápia (Egészégügyi Szakképző és Továbbképző Intézet, 2001)

Comments are closed.